Bohémia Sörkonyha 
Pécs - 2013.08.18.

Valahogy úgy van az ember a szép, nagy, kerek számokkal, évfordulókkal, hogy annak misztikus erőt tulajdonít. Lehet, hogy azért, mert szívesen tekint rá különleges, megismételhetetlen pillanatként. És ekkor gyarló módon hajlamos csendben vagy éppen hangosan megünnepelni.
Így éltük meg mi is az UniCum Laude hatszázadik (leírom számmal is, hogy kitűnjék milyen szép kerek: 600) koncertjét. Erősen hajlottunk rá, hogy csendben megünnepeljük, és ehhez olyan vendéglőt választottunk, melyről tudható volt, hogy a jó konyhájáért még gyalog is elmegy a vándor. Választásunk a Bohémia Sörkonyhára esett, ami – Pécs belvárosában lévén és mert sört is szerettünk volna fogyasztani – csak gyalogosan volt megközelíthető.
Jó jelnek tekintettük, hogy a szerény külsőt mutató vendéglőbe csak asztalfoglalással lehetett betérni. A vendéglő belső terei egy kissé retró-hangulatot árasztottak, a falakról a naív művészet nagy műgonddal falra álmodott, kézi festésű, a sör alkotóelemeit idéző organikus alkotásai tekintettek vissza. Az est legfontosabb olvasnivalóját, az étlapot leplezetlen kíváncsisággal vettük a kezünkbe. A döntés gyors és határozott volt. Amíg a frissen csapolt söröket kortyoltuk, a konyha tette a dolgát: hamarosan felsorakoztak az ételek is.
Barna sörben pácolt sült oldalas vonult az élen – nokedli, burgonyás knédli és párolt lilakáposzta kíséretében. Azt hiszem, erre mondják, hogy „ízharmónia”. Különleges a „Klasszikus batyu” művésznevet viselő kreáció: sörrel készült cseh burgonyás tócsni pirított csülökdarabokkal és párolt káposztával. Két nemesen konzervatív fogás is érkezett az asztalhoz: Szvícsek (a vadas csehországi változata zsemleknédlivel), és Tojásos knédli savanyúsággal. A „Fitti batyu” a kifejezetten gazdag árnyalatait mutatta meg: sörrel készült burgonyás tócsni ölelte körbe a kapros, juhtúrós csirkemell csíkokat, melynek az igazi karakterét a hegyes, erős zöldpaprika adta meg.
Az étterem hitvallásához hűen a cseh sörök „temploma” is. Mi a valóban gazdag kínálatból csapolt söröket kóstoltunk: Řezák félbarna sört (4,5 %-os), és a Březňák világos sört (5,2 %).
A Bohémia nem ígér sem többet, sem kevesebbet, mint amit tud és nyújt. Ez a békebeli vendéglátós becsület teremti meg a jó hírnév alapját. A magunk módján ehhez most mi is örömmel járulunk hozzá.

Értékelés
Konyha:
Borok:
Felszolgálás:
Hangulat:
Ár/érték-arány:


Jelmagyarázat
Kiváló
Kár lenne kihagyni
Nem rossz
Ha nagyon éhes vagy...
Feledhető